Második fejezet - Béke?!

Sziasztok, meg is érkeztem a második résszel. Köszönöm szépen a kommenteket az első részhez, és a pozitív visszajelzéseket is. Sokat számít, mert így tudom, hogy jól csinálom amit csinálok. Remélem ez a rész is tetszik. 

Jó olvasást.

Viki

Másnap, majdhogynem élettelenül feküdtem az ágyamban. Az ablakomon beáramló napsugarak cirógatták az arcomat, de nem melegítettek fel. Ugyan olyan hideg tekintettel meredtem magam elé, és vártam, hogy hátha felébredek és ez az egész csak egy álom volt. Vágytam az ölelésére, a csókjára, a bársonyos hangjára, a szemkápráztató látványára, mely bele égett a retinámba, ám az idő múlásával ez egyre inkább kopni fog.

Szemeim még mindig a plafont kémlelték, mikor alig hallható kopogtatást hallottam meg az ajtóm túloldaláról. A következő pillanatban két kar fonódott körém. Az állandó vágyakozástól és álmodozástól azt hittem, hogy Ő az, de mikor felpillantottam várva, hogy csillogó szemeivel találom magam szembe, csupán a legjobb fiú barátomat láttam. Szemeimből patakban kezdtek folyni a könnyek, fejemet pedig a párnámba temettem. El akartam bújni a világ elől és mindent el felejteni. Ám ekkor Ricsi ajkait éreztem meg a fejem búbján, majd mély, basszushoz hasonló hangjával csitítgatni kezdett.

-          Shh… Minden rendben lesz. – hangzottak szájából a szavak, mire én rögtön nyugodtabb lettem, de még mindig pityeregtem, és olykor-olykor megrándult még a testem, a zokogás utóhatásaként. Örültem, hogy itt van velem, ha lelki támasz kell, akkor ő a megfelelő személy. Mindig itt volt nekem, és megvigasztalt, biztonságban éreztem magam a jelenlétében. Úgy tekintettem rá, mintha a bátyám volna, és ez most sincs másképp.

-          Köszönöm. – mondtam neki, mire még jobban magához szorított.

-          Gyere, induljunk. Nem lenne jó ha elkésnénk. – kelt fel mellőlem, majd ki is lépett a szobámból. Rövid gondolkodás után talpra kecmeregtem, és betipegtem a fürdőbe. Amint belenéztem a tükörbe, tekintetem találkozott a kisírt szemekkel, mely alatt fekete foltok virítottak, és egy sápadt arccal. Az én arcommal. Ez vagyok én. Ugyan ez voltam évekkel ezelőtt, akkor is ugyan ezt a tükörképet láttam, s ebből az állapotomból segített ki Olivér. De most ki fog a segítségemre sietni? Ki fogja újra láttatni velem a színeket, hallatni a madarak csicsergését, megláttatni mind azt a jót ami körül vesz. Nem tudom. Egyszer már megtörtént velem az a csoda, hogy felálltam, és újra elindultam. Szerelmem segítségével újra mertem, és megtettem az első lépést az élet felé, de nem tudom, hogy minderre képes leszek e újból, nélküle.

Miután az arcomat megtisztítottam, a még tegnap fennmaradt sminktől, visszaballagtam a szobámba s szekrényem elé lépve kinyitottam azt, majd kikaptam az első ruhadarabot, ami a kezembe akadt. Máskor hosszú perceket töltök ugyan itt, de most nem. Eddig mindig neki öltöztem fel, ő volt a mérce, akinek tetszeni akartam viszont most, hogy nincs itt ez is megváltozott úgy, mint még nagyon sok más. Gyorsan felkapkodtam magamra a szekrényből kivett ruhákat, majd táskámmal a kezemben indultam meg lefelé a lépcsőn. Ricsi a kanapén ücsörögve várt rám, majd mikor megpillantott, oda sietett hozzám, átkarolta a vállamat és úgy kísért ki a kocsihoz.

Autóval nagyon rövid volt az út, mely a házunkat és sulit összekötötte, bánom is, mert nem voltam felkészülve arra, ami a tantermembe belépve fogadott.

A helyemen ott tanyáztak Miáék, akiket sokan csak ribikként emlegetnek, ám az iskolába járó pasik nagy többsége látszólag élvezi a társaságukat. Amint a székem mellé léptem, melyen Mia lába pihent, megkaptam az első lökést:

-          Na mi van elhagyott a lovagod? – kezdte a gúnyolódást Vanda, aki Mia után a kettesszámú ribanc. Én inkább lehajtottam a fejem, és nem törődtem velük, hisz eddig is piszkáltak, de az utóbbi időben sikerült figyelmen kívül hagynom az ocsmányságaikat. Mentem volna tovább, hogy keressek magamnak egy másik helyet, ám ekkor felbuktam valamiben, és az összes tanszer, ami akkor épp a kezemben volt szanaszét hevert a földön. Az osztály hangos nevetésben tört ki. Visszapillantva Mia lábát láttam meg, ahogy még a padok közti folyosóra tartja ki. Képükön önelégült vigyor terült el. Igyekeztem még ez után is figyelmen kívül hagyni őket, bár ez már igencsak nehezemre esett, ugyanis nem az a fajta lány vagyok, aki csak úgy tűri az ilyesfajta beszólogatásakat.  Ekkor kaptam meg a második rúgást…

-          Nem is szeretett téged. Csak azért volt veled, mert megsajnált, és tudod… - folytatta volna Vanda, de közbevágtam.

-          Nem! Nem tudsz te semmit. Soha nem is tudtál, mert egy agyalágyult ribanc vagy, aki abban leli szórakozását, ha mások szenvedését látja. És hány pasi is döntött meg csupán ebben az évben?? Áá… tudom, csupán az egész kosárcsapat. – éreztem, hogy túl messzire mentem, de most már nem állhatok meg, ha valamit elkezdtem, hát be is fejezem. És be kell, hogy valljam, jól esik kiereszteni a bennem lévő feszültségnek legalább egy kis részét is. Folytattam volna a mondókámat, már nyitottam is ki a számat, mikor arcomon hangosan csattant a tenyere.

-          Ezt még megbánod te szajha. Nyomorulttá teszem az életedet, és most nem lesz aki megvédjen. Egyedül maradtál. Semmid sincs, és teszek róla, hogy ne is legyen. – Ezen a ponton majdnem sírva fakadtam, de még nem szabadott. Óvatosan felálltam, majd a szemébe néztem. Grimaszoltam neki egyet, majd kisétáltam a teremből. Ekkor már teljes csendben volt az egész osztály, s mindenki figyelte a hátamat, amint elhagytam a termet.

Utam egyből, az emeletünkön lévő lány WC-be vezetett, annak is a legvégébe. Kezeimmel megtámaszkodtam a mosdókagylóban, s úgy hajoltam közelebb a tükörhöz. Szemeimből kicsordult az első könnycsepp. Lassan folyt végig az arcomon, majd lecsöppent a kagylóba. Majd elindult a következő, és megint a következő. Hosszas álldogálás és pityergés után, az ablakhoz léptem, kitekintettem rajta, majd hátamat a falnak támasztva csúsztam le egészen a földig. Fejemet a térdeim közé hajtottam, s gondolataim közé merültem. Próbáltam elfogadni a jelent, azt, ami körül vesz és azt, amivel meg kell birkóznom akár tetszik akár nem.

Elmélkedésemből, a hangos csengőszó riasztott fel. Óvatosan feltápászkodtam a földről, majd miután tanszereimet a kezembe fogtam, megindultam ki a folyosóra. Ahol olyan dolog fogadott, amire számítanom kellett volna, én mégis megszeppenve konstatáltam a körülményeket. Az emberek megbámultak, mint egy leprást. Mikor elhaladtam mellettük, összesúgtak, és újjal mutogattak rám. Olykor még meg is hallottam, hogy mit mondanak, de nem foglalkoztam vele. Magamba zárkóztam, és igyekeztem távol tartani magamtól a külvilágot. Páran, a barátaim, köztük Ricsi is próbált megtörni, áttörni azt a burkot, amit magam köré vontam. Viszont minden próbálkozás kudarcba fulladt, s a semmibe veszett. Mindenkit ellöktem magamtól. Az időm nagy részét a szobámban töltöttem egyedül, magamba zárkózva a gondolataimmal. Újra és újra végig gondoltam ugyan azt. Újból és újból végig pörgettem szemeim előtt az eseményeket, melyek ide vezettek. Próbáltam megoldást találni, de erre csak egyetlen alternatíva felelt meg, az pedig nem valósulhat meg. Egyelőre biztosan nem.

Így teltek a napok egymás után, egyik követte a másikat, s mindegyiken ugyan az volt a forgatókönyv. Nem változott semmi, csak teltek a hetek egymás után, majd a hónapok. Észre sem vettem, de a tanév végéhez közeledtünk. Ekkorra már valamelyest sikerült feloldódnom, ami annak köszönhető, hogy rengeteg időt töltöttem Ricsivel.  Panniékkal is eljárogattunk vásárolni, vagy alkalomadtán bulizni, néha még az is előfordult, hogy Ricsivel és a haverjaival közösen rohamoztuk meg, a közeli szórakozóhelyet. Ez ma este is így lesz, tehát gondoltam kicsípem magam egy kicsit. Ezt általában Pannival közösen szoktuk csinálni, mert úgy tudunk ráhangolódni az estére, ám most nem tudott átjönni, mert a barátjával, Áronnal jön. Szóval egyedül kellett elkészülnöm az estére, ami most egész hamar sikerült is, mivel nem volt kivel elhülyéskedni az időt. Miután mindennel készen voltam, egy utolsó ellenőrzésként megálltam a szobámban lévő egész alakos tükör előtt. Meg kell, hogy mondjam egész csinosnak tartottam magam még én is, pedig nem szoktam magamat dicsérni. Sötétkék pántnélküli koktélruhám feszesen simult a testemhez. Az alja épphogy comb középig ért, kicsit zavart az öltözékem rövidsége, de ha már megvettem, akkor ne csak a szekrényemben porosodjon. Cipőnek egy ugyancsak kék, platformos magas sarkút választottam. A hajammal meg nem csináltam különösebben semmit, hanem kibontva hagytam és így szőke tincseim lazán omlottak a vállamra.

A csengő éles visítására ugrottam egyet, majd mentem is ajtót nyitni, de csupán a taxis állt a köszüb előtt, aki elszállít a megbeszélt clubba. Gyorsan felkaptam a retikülömet és indultam is a lift felé.

Mikor már a taxiban ültem, végig gondoltam, hogy biztos jó ötlet e most bulizni menni, hisz év vége van és itt a vizsgaidőszak, de arra jutottam, hogy csak előnyömre válhat ha egy kicsit kieresztem a gőzt.

A többiek már a bejárat előtt vártak. A taxisnak gyorsan kifizettem az utat, és adtam egy kis borravalót, majd siettem is a barátaimhoz és mindenkit két puszival és egy öleléssel üdvözöltem.

-          Szerintem menjünk be lassan, mert én mindjárt ide fagyok. – szólalt meg Panni.

-          Benne vagyok. – helyeselt Ricsi.

Amint beléptünk a helyiségbe rögtön megcsapott az izzadság és a pia szagának a keveréke. Egy pillanatra megtorpantam, de hamar mentem is tovább a többiek után, akik a bárpultot rohamozták meg. Én egy Jack daniels-szel nyitottam, de ezután következett a tequila és még kitudja mi egyéb. Már vagy a 4. körnél jártam, mikor Panni megszólalt:

-          Barbi nem megyünk táncolni? – ordította a fülembe, hogy meghalljam a hangos zene mellett.

-          Felőlem mehetünk. – mosolyogtam rá, majd hirtelen fel is pattantam a bárszékről. A hirtelen felállástól, és a már fejembe szállt alkoholtól egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyomat és, hogy ne essek el, megkapaszkodtam Ricsi vállában.

-          Biztos táncolni akarsz te? – szegezte nekem a kérdést barátom, egy kicsit aggódó fejjel.

-          Még szép – adtam rá a magabiztos választ – ha bulizni jöttem, akkor bulizni is fogok – mosolyogtam rá, majd megragadtam Panni kezét, és a táncolók tömegébe húztam.

Rögtön el is kezdtem mozogni a zenére, kezemet a magasba emeltem és úgy adtam át magam a ritmusnak. Panni mellett időközben megjelent Áron, hozzám pedig egy izmos szőke pasi jött oda táncolni és időközben azt is megtudtam, hogy Máténak hívják. Jó pár számot végigtáncoltunk már, mikor elhívott, hogy üljünk le egy kicsit.

-          Gyere, menjünk hátra egy picit leülni. – kezdett húzni, az általa megadott irányba, ám én nem akartam őt követni, mert féltem, hogy az alkohol hatása miatt esetleg olyat teszünk, amit később megbánunk.

-          Inkább menjünk a pulthoz. – adtam neki az ötletet, mire megadóan sóhajtott és megindult a bárpult felé.

Ott letelepedtem az egyik székre, majd felé fordultam, ő ugyan így tett, majd elkezdtünk beszélgetni. Nem tudtam meg róla túl sok mindent, de az már tudatosult bennem, hogy ő a rendes pasi kategóriába tartozik. Telefonszámot cseréltünk, majd sajnos neki mennie kellett. Egy öleléssel búcsúztam el tőle.

-          Majd hívlak. – súgta a fülembe, mire én elmosolyodtam.

-          Okés, szia. – köszöntem el tőle, mire ő megfordult és elhagyta a helyet.

Én még lehajtottam egy újabb kört, majd visszamentem a táncolni. Most sem maradtam egyedül, mindig akadt valaki, aki az oldalamat simogatta, vagy épp a seggemet markolászta. Ilyenkor én finoman leráztam magamról az idegen kezeket és mozogtam is tovább.

Hirtelen valaki megragadta a csuklómat és a terem széléhez vezetett. Próbáltam kitépni a kezem az erős szorításból, ám egyik próbálkozásom sem járt sikerrel. Mikor a falhoz értünk, az illető neki szorított a falnak és nem engedett el. Nem láttam, hogy ki a támadóm és e miatt egy kisebb pánik kerített hatalmába. Kiabáltam segítségért, de a zene mellett senki sem hallott meg.

Az illető megszólalt:

-          Nem tudod mióta várok erre. – hangzottak a szavak, majd közelebb hajolté s ekkor pillantottam meg támadóm arcát, amire is kidülledt szemekkel és döbbent arccal reagáltam.